2023 évi CIII. törvény Nemzeti Jogszabálytár 5

2023 évi CIII. törvény Nemzeti Jogszabálytár

Évi XXXII. Törvény 51. § m) pontja szerint módosított szöveg. § (3) bekezdése a 2024.

(5) A Kormány az együttműködéshez, valamint a belső elektronikus ügymenethez szükséges támogató szolgáltatásokat a 9. § (2) bekezdés szerinti jogalanyoknak díjmentesen biztosítja. B) a csatlakozott együttműködő szervek személyes adatokat tartalmazó információs rendszereinek adattovábbításai vonatkozásában az érintett személyes adatainak továbbítására vonatkozó tájékoztatásadást támogató egyablakos, tájékoztatási szolgáltatást biztosít. D) az a)–c) pontok szerinti szolgáltatásokra és a szolgáltatásokkal összefüggő együttműködési kötelezettségre vonatkozó, e törvényben és a végrehajtására kiadott jogszabályokban foglalt rendelkezések betartását, és eljár azok megsértése esetén. E) a rendőrségről szóló törvényben meghatározott terrorizmust elhárító szervnek a terrorcselekmények vagy azzal összefüggésben elkövetett más bűncselekmények megelőzése, felderítése és megszakítása, továbbá elhárítási, információszerzési, valamint kiemelt személyvédelmi és létesítménybiztosítási feladatai ellátása céljából.

  • § (1) bekezdése a 2025.
  • B) az integrátorok nyilvántartása vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat és a nyilvántartás személyes adatnak nem minősülő adattartalmára vonatkozó részletes szabályokat.
  • Ha a fogvatartott digitális szolgáltatás igénybevételére lenne köteles, mentesül e kötelezettsége alól.
  • Pont a)–i) alpontja szerinti szerveknek díjmentesen biztosítja.
  • § (1) bekezdés b) pontja szerinti azonosítási szolgáltatást veheti igénybe.
  • § (1) Az iratérvényességi nyilvántartás szolgáltatás keretében a szolgáltató lehetővé teszi, hogy az igénybe vevő a birtokában lévő hiteles papír alapú vagy elektronikus okiratok hitelességét, illetve – ha erre adatok rendelkezésre állnak – tartalmát ellenőrizze.

(3) A gazdálkodó szervezet felhasználók számára elérhetővé tett digitális szolgáltatások esetében – figyelembe véve az adott szervezet működési sajátosságait – vállalkozási-ügyviteli események köré rendezett szolgáltatások alakíthatók ki. (2)112 A digitális állampolgárság szolgáltató felhasználói szerepkör szerint funkcionalitásában elkülönülő tárhelyet biztosít az elektronikus dokumentum küldésére, fogadására és tárolására. §108 (1)109 A digitális keretszolgáltatásként elérhető eAláírás szolgáltatás használatával létrehozott elektronikus aláírás a 8. Pontja szerinti minősített elektronikus aláírást biztosít a felhasználóknak.

A bizalmi felügyelet eljárásában a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló 2017. Évi CXXV. Törvény szerinti figyelmeztetés nem alkalmazható. C) a bizalmi szolgáltatások esetén ellátja a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóság feladatait.

Az 57a. Alcímet (112/A–112/E. §-t) a 2024. Törvény 240. §-a iktatta be. Az 57/A.

Heves Vármegyei Kormányhivatal

Az adatigénylési jogosultság a felhasználó természetes személyazonosító adataira, állampolgárságára, személyi azonosítójára, valamint a nyilvántartásból való kikerülése tényére és idejére terjed ki. (9) Az állam a (3) bekezdés szerinti elektronikus ügyintézést biztosító információs rendszer működtetéséhez szükséges, a Kormány által kötelezően biztosított szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokat, valamint központi elektronikus ügyintézési szolgáltatásokat az 1. Pont a)–i) alpontja szerinti szerveknek díjmentesen biztosítja. (6)102 A rendelkezési nyilvántartást vezető szerv kizárólag a digitális szolgáltatást biztosító szervezetek vagy támogató szolgáltatás szolgáltató számára szolgáltat adatot az ügyintézési rendelkezés tartalmáról, ideértve a felhasználó által adott meghatalmazás adatait is.

§ (5) bekezdéstől eltérően Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartásban való regisztráció a 32. § (5) bekezdés a) pontjában foglalt esetben csak akkor szűnik meg, ha az ügyfél tároló elemmel rendelkező személyazonosító igazolvánnyal nem rendelkezik vagy annak érvényessége megszűnt. Megszűnik a regisztráció akkor is, ha az ügyfél tároló elemmel rendelkező személyazonosító igazolvánnyal nem rendelkezik és az (1) bekezdés b) és c) pontja szerinti elektronikus azonosítási szolgáltatás használatát nem igényelte. § (1) Az elektronikus ügyintézést biztosító szerv az ügyek elektronikus intézéséhez szükséges vagy azt segítő, a Kormány által rendeletben meghatározott tartalmú tájékoztatást – önállóan vagy más elektronikus ügyintézést biztosító szervekkel együtt – közzéteszi olyan módon, hogy azt az ügyfél képes legyen megjeleníteni és tárolni. (5) A rendelkezési nyilvántartásban felvett nyilatkozat valamennyi elektronikus ügyintézést biztosító szervvel szemben hatályos, kivéve, ha az ügyfél magában az ügyintézési rendelkezésben ettől eltérően rendelkezik, vagy ha az ügyfél az elektronikus ügyintézést elektronikus azonosítás nélkül veszi igénybe. (4) Ha az ügyfél a (3) bekezdés szerinti összefoglalót a megküldéstől számított 3 munkanapon belül nem kifogásolja, vélelmezni kell, hogy az összefoglaló hitelesen tanúsítja az elektronikus kapcsolattartás körülményeit és az annak során megtett nyilatkozatokat.

További ügyintézési lehetőségek

(3) A személyiadat- és lakcímnyilvántartás hatálya alá tartozó, 14. Életévét be nem töltött személy 2028. Február 15-től jogosult az e törvény szerinti digitális állampolgár azonosítóra és felhasználói profilra.

Segítő szolgáltatások online elérhetősége

A naplóbejegyzést pontos és megmásíthatatlan időadattal kell ellátni. B) az a) pont szerinti személy regisztrációhoz használt, személyazonosságot igazoló okmány számát, típusát és érvényességére vonatkozó adatot. (3) A digitális állampolgár azonosító igazolására nem kell hatósági igazolványt kiadni. (3) A digitálisan benyújtott beadvány joghatása nem tagadható meg kizárólag azon az alapon, hogy elektronikus formátumú.

Bd)20 részére igazgatási szolgáltatási díj megfizetése. (2) A felhasználó nem kötelezhető a digitális térben rendelkezésre álló adat ismételt megadására. (3)4 A felhasználói profil jogosultja dönthet akként, hogy a felhasználói profilját nem aktiválja, vagy azt inaktiválja. C) a nemzeti adatvagyon hasznosításának rendszeréről és az egyes szolgáltatásokról.

§ (1) Ha a természetes személy nem szerepel a 42. A digitális szolgáltatás nyújtására köteles szervek egymás közötti, valamint a természetes személyekkel vagy gazdálkodó szervezetekkel történő elektronikus kapcsolattartására vonatkozó szabályokat. (2) Törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában a természetes személy felhasználó jogosult, a gazdálkodó szervezet felhasználó köteles a fizetési kötelezettségét elektronikus úton teljesíteni.

A 113. § (2) bekezdés 8. § a) pontja szerint módosított szöveg. § (2) bekezdés 3. Törvény 241. § (4) kaszinó bekezdésével megállapított szöveg.

§64 Ha természetes személy felhasználó nem rendelkezik a 25. § (2) bekezdés szerinti hivatalos elérhetőséggel, a digitális szolgáltatás nyújtására köteles szerv az általa ismert, a 46. § (5) bekezdése szerinti tárhelyre megkísérelheti kézbesíteni a küldeményt.

Törvény 216. B) az integrátorok nyilvántartása vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat és a nyilvántartás személyes adatnak nem minősülő adattartalmára vonatkozó részletes szabályokat. B) az adatmegismerésre jogosultat a hozzáférésre felhatalmazott személy egyedi azonosítójáról, valamint az informatikai alkalmazás használatához szükséges technikai ismeretekről. (6) A központi címregiszterben nyilvántartott közérdekű vagy közérdekből nyilvános címadatok a központi címregiszterhez kapcsolódó állami és önkormányzati nyilvántartásokból ismerhetők meg.